Nagyon régóta nem jelentkeztem, sajnos nem nagyon volt időm blogot írni, amíg Japánban voltam. Most, hogy hazatértem, megpróbálom pótolni, ami kimaradt. Van pár dolog, amiről szeretnék írni, pl. maga a campus, az órák, az egyetemi rendezvények, az egyetemi munka és az internship, amit végeztem, illetve gondoltam, hogy írok még pár hasznos tanácsot. Szerencsére egy kicsit utazgatni is volt alkalmam, arról azonban a kifejezetten Japán Utazással kapcsolatos blogomon írok. Ez utóbbiban szintén nem sokáig jutottam, de legalább már elkezdtem 🙂 Igyekszem viszonylag gyorsan letudni a Josai-on töltött időmmel kapcsolatos dolgokat, ugyanis közben elkezdtem a Károlin a mesterszakot és arról is szeretnék majd írni.
No de térjünk rá a lényegre. Szóval én a tokiói campus-on voltam, aminek Kioicho a neve, de voltak még cserediákok Saitama Sakado campus-on, Togane-ban és Awa-Kamogawa-ban is. Én alapvetően Togane-ba és Kamogawa-ba jelentkeztem, de mégis Tokióba kerültem, annyira nem értem, hogy miért. Bár gyanítom, hogy az volt az oka, hogy könyvszerkesztői minorra jártam, ami rokonságban áll a média szakkal. Eleinte kissé szomorú voltam emiatt, mert úgy gondoltam, jobban szeretem a vidéki Japánt, mint Tokiót, de viszonylag hamar rájöttem, hogy szerencsésen alakult ez így. Nagyon megszerettem Tokiót, talán még Kiotónál is jobban, és nagyon örülnék, ha még lenne alkalmam visszatérni oda.
Jártam a többi campus-on is, és annyi biztos, hogy a tokiói a legmodernebb, és szerintem a legszebb. Illetve az ugye eléggé központi helyen van, ha bárhova el szeretnél utazni, onnan a legkönnyebb. Bár eleinte nem hagytam el Tokiót, csak amikor másik campus-ra vittek, és tulajdonképpen utazgatni csak a tavaszi szünetben volt lehetőségem. Az a helyzet, hogy azóta változott az ösztöndíj, mivel új chancellor-t kapott a Josai és kevesebb pénzt szánnak a cserediákokra. Pl. már senki nem mehet Tokióba, ebben szerintem több dolog is közre játszik. Az egyik, hogy Tokióban nagyon sokba került az egyetemnek a szállás. A másik, hogy a havi 50 ezer yen nem igazán volt elég arra, hogy rendesen elboldoguljunk. A harmadik pedig, hogy Tokióban a japán diákok nem mutattak hajlandóságot arra, hogy barátkozzanak a külföldi cserediákokkal, így nem sok lehetőségünk volt a Kioicho Campus-on barátokat találni. Nem egészen ide tartozik, de azért leírom, hogy azóta az ösztöndíj kondíciói is változtak. Pl. megszűnt a Mizuta ösztöndíj és a Jinzai Ikusei-t, amivel én voltam, átnevezték és most úgy működik, hogy havi 30 ezer yen-t ad az egyetem, a szállást és a reptéri transzfert biztosítja, illetve további 20 ezer yen-t ad még, ha a cserediák havi 20 órát besegít nekik, azaz megdolgozik érte. Ja és elvileg havi 10 ezer yen-t kell fizetni közműre saját zsebből. Szóval akkor marad havi 40 ezer. Az nem túl sok. Talán nem lehet belőle éhen halni, de szerintem a változatos étkezésről mindenképp le kell mondani. Ja és persze magadra kell főzni, mert az valamivel olcsóbb. Egyébként vidéken olcsóbb a közért. De szerintem akkor sem árt, ha valaki havi x összeggel (mondjuk 10 ezer yen) tud támogatni. Utazni pedig tényleg akkor tudsz, ha vagy valami plusz munkát vállalsz, vagy kapsz otthonról pénzt. Én is akartam plusz munkát vállalni, mondjuk konbini-ben, de sajnos a heti kb. 16 óra egyetemi munka mellett ez már nem nagyon fért bele.
De megint sikerült elkanyarodnom a tárgytól. Szóval a tokiói részleg tehát szép, felszerelt, és jó fejek a tanárok. Valamint a legtöbb Global College (angol nyelvű) óra is itt van, ez is előny volt számunkra. Continue reading