Japán Szakos Tanulmányaim

ELTE Japán, Josai tanulmányok Japánban és KRE Japanológia mesterszak


Leave a comment

Harmadik szemeszter minoros órák

Az előző posztom kistestvére következik. Abban csak a főszakos óráimról írtam, mert jobbnak láttam elkülöníteni a bejegyzést a minoros óráimtól. Végül, ahogy reméltem, a Szerkesztői ismeretek minorra vettek fel. Először, ahogy azt már korábban írtam, kínaira szerettem volna menni, de azt elég nehéz a japán mellett vinni és nem szerettem volna, hogy az átlagom rovására menjen a dolog. A szerkesztői minor egyelőre jó választásnak tűnik.

Elektronikus írástechnikák és tipográfia:

Ezt az órát eléggé szeretem. Egy fiatal tanár tartja, aki elmondta, hogy bár szeret egyeseket adni, az művészet, ha valaki ebből megbukik. Persze itt is az ötös a cél. Ez egy számítógépes óra, amin szövegeket szerkesztgetünk és tördelünk. A számítógép teremnek nincs ablaka és mállik a vakolat és az egész campuson csak ott nem működik a wifi. A gépek is ezer évesek (már megsárgult a monitor és a gépház műanyag borítása), de azért működik.
A terem kondíciójától eltekintve az órával nincs egyéb probléma. Én szerintem vagy 8 éve nem használtam normálisan szövegszerkesztőt, de szerencsére úgy vesszük végig a dolgokat, hogy az is értse, akinek lövése nincs a wordről. Ilyesmiket csinálunk, hogy kapunk egy rosszul megszerkesztett szöveget, ahol mindennek a megfelelő helyen kell lennie a megfelelő betűtípussal és betűmérettel, végig kell nézni, hogy az van-e dőlttel vagy vastagon szedve, aminek azzal kell lennie és megfelelően kell tördelni. Nem nehéz, de a megfelelő órai odafigyelés és az otthoni ismétlés szerintem elengedhetetlen. Beadandóink is vannak, amiket e-mailen kell elküldeni a tanárnak.

Helyesírás, korrektúra:

Meglepő módon ez az óra tűnik nekem némiképp nehéznek. Pedig itt a magyar helyesírás szabályait vesszük végig és azokat ültetjük a gyakorlatban. Annak ellenére, hogy gimiben elég jó voltam helyesírásból és a sok olvasásnak köszönhetően viszonylag helyesen is írok, itt mégis problémáim adódtak. Olyan sok apró dologra kell odafigyelni, amikről nem is tanultam, vagy amikre már nem emlékszem, hogy át kell rágjam magam a 2004-es Helyesírási szabályzaton, ami egy igen vaskos könyv. A félév folyamán mindenkinek pár percben egy előadást is kell tartania előre megadott témából. Én a személynevek helyesírását kértem, amihez már beszereztem a könyvet, de még mindig nem tudom, hogy lesz ebből több perces előadás :S Egyébként ezzel a tárggyal elég jól jártam. Eredetileg a péntek reggeli csoportban lettem volna egy másik tanárnőnél, de mivel aznap más órám nem lett volna, így nagyon be szerettem volna kerülni a csütörtök esti csoportba. Az viszont már tele volt. Szóval csütörtökön én fogtam magam és beültem a csütörtöki csoporttal az órára és beszéltem a csütörtöki tanárnővel a problémámról. Nagyon kedves volt és még aznap csinált nekem egy szabad helyet a csoportban, így a tantárgy jelentkezési időszak utolsó előtti napján sikerült átjelentkeznem csütörtökre, ezáltal felszabadítva a pénteki napomat. Continue reading

Advertisements