Japán Szakos Tanulmányaim

ELTE Japán, Josai tanulmányok Japánban és KRE Japanológia mesterszak

Josai papírok intézése

Leave a comment

Úgy döntöttem, erről is írok egy bejegyzést, végtére is a tanulmányaimhoz tartozik. Olyan szinten mindenképp, hogy az ösztöndíj keretében még egy évig, ha nem is az ELTE keretein belül, de folytatni fogom egyetemi szinten a japán tanulást. És remélem, hogy vérprofin jövök majd haza 😀
Szóval, mint már említettem, irtó rövid határidőt kaptunk az ösztöndíj papírok beszerzésére és intézésére. Gyakorlatilag volt egy csütörtököm és egy fél hétfőm rá, mert pénteken a Semmelweis-nap miatt zárva voltak a rendelők, a Köztisztviselők Napja miatt pedig az okmányirodák. Jeeej! Kaptunk egy szép listát arról, hogy a Bevándorlási Hivatalnak milyen papírokat kell majd leadni. A jelentkezési lap, igazolvány másolat, personal record még hagyján, de kellett kitölteni egy olyan papírt, amin egy hozzátartozó kezességet vállal érted és adnia kellett egy angol nyelvű bankszámla kivonatot is. De ez még a könnyebbik része volt. Nem kellett azt igazolni, hogy egy egész évre lesz pénzünk, de értelemszerűen az első hónapot fedeznünk kell, így gondoltam, a bankszámla kivonat is legalább ekkorra összegről kell, szóljon. Megint ki kellett kérnem egy grade report-ot (kreditigazolás) angolul, mivel a jelentkezés óta újabb lezárt félévem volt. Ez 2000 Ft. A TO adja ki és Neptunon keresztül kell befizetni. Már abszolváltam, mire ilyet kértem, de semmi vész, így is a Neptunba írták ki a befizetési kötelezettséget. Ami gázosabb volt, az az iskolalátogatási, mivel abszolválás és sikeres záróvizsga után már gyakorlatilag nem vagyok az egyetem tanulója. Háromszor jártam a TO-n, mire végül egy olyan papírt kaptam, ami azt igazolta, hogy már végeztem és rajta volt, hogy mettől meddig voltam aktív hallgató. A Josai-nak ez teljesen megfelelt. Akinek van JLPT-je, annak a másolatát is el kell küldenie. Akinek nincs, az kell, hogy kérjen egy igazolást az egyik japán tanártól, hogy tud japánul. Ez mondjuk nyáron lehet, hogy problémás. Nekem van JLPT-m, így ezt a kört megúsztam.
Csütörtökön a Health Certificate kitöltése miatt elrohantam pár vizsgálatra. Mondanom sem kell, hogy azonnal csak és kizárólag magánrendelőkben fogadnak, a normál rendelőben senkit nem fogsz meghatni azzal, hogy neked azonnal kell a vízumhoz. Szóval tüdőszűrés és EKG 8600 Ft. Kell ezen kívül még ultrahang, hallásvizsgálat (a házidokid is megtudja állapítani, hogy hallasz-e 😉 ), látásvizsgálat értékekkel (ezért ehhez kellett a szakorvos). Ofotért-ben, Vision Express-ben 5000 Ft-ért akkor is csinálnak azonnali látásvizsgálatot, ha nem veszel szemüveget. Igazából ez is elég, mert az kell a papírra, hogy szemüveggel és anélkül milyen a látásod. Vérvétel és vizeletvizsgálat is kell. Ha bármelyikről van fél évnél nem régebbi papírod, az alapján is kitöltheti a háziorvos (szerintem egyik háziorvos sem tud angolul, a papír meg angolul van). Ennek köszönhetően nem kellett minden vizsgálatra elmennem. Viszont, ami hiányzott és azért kellett rá, az a vércsoportom volt. Soha életemben nem tudtam, mi a vércsoportom. Nem is nagyon érdekelt. Most viszont kellett. A rendelőintézetekben minimum 3 nap a vizsgálat. Én hétfőn jutottam el a rendelőbe, ahol közölték, hogy csak szerdán és pénteken van vércsoport vizsgálat és 3 napot kell várni az eredményre. Még a kartonozóban a hölgy, miután mondtam, hogy a vízumhoz kell, kedvesen megjegyezte, hogy akkor sem lesz meg előbb, ha fizetek érte… Amúgy nem értem, miért nem tudnak minden nap levenni vért vércsoport vizsgálatra. Annyi az egész, hogy megszúrják az ujjad és csöppentenek a véredből a tesztlapra. Na jó, a rendelők állítólag még laborvizsgálatra is küldik a vért. De a vércsoportot egyébként max. 15-20 perc alatt meg lehet állapítani. Ha vért adsz, akkor azonnal megnézik a vércsoportod. Pechemre az adott pár napban nem volt Budapesten véradás. Így elmentem egy magánrendelőbe és 3500 Ft-ért csináltattam egy vércsoport vizsgálatot.
A MEXT-es ösztöndíjakhoz is totál ugyanez a Health Certificate kell, így aki jelentkezik a Josai előtt a MEXT-re, annak már meglesznek az adatok. A formanyomtatvány meg fenn van a követség honlapján.
Kellett 6 db igazolványkép is, plusz egy a jelentkezési lapra. Vasárnap este, amikor leesett, hogy mivel hétfőn már fel kell adnom a pakkot, így késő aznap szkennelgetni, elrohantam fotóshoz. A WestEndben zárva volt a fotós, de a Mammutban találtam még nyitva üzletet. 8 igazolványképet kértem (mivel ugye négyesével adják), az 5000 Ft volt.
Hétfőn mentem útlevelet csináltatni, amit normál eljárásban kértem, mert előbb azt mondták, az 8 nap. Utána kiderült, hogy 20, de sebaj, mert kicsit több, mint 8 nap alatt elkészült a normálban is. Így 7500 Ft volt az 5 évre szóló. Ha gyorsított 7 napos kiállítást kérsz, az 7500 Ft + 19 000 Ft. Szóval húzós. Plusz ott volt még a posta. EMS-el adtam fel, ahol volt egy idegbajom, mert előbb azt mondta a postás, hogy 3 nap alatt kiér (már az is késő volt, de ennél rövidebb kiszállítás sehol sincs), majd amikor kifizettem a majdnem 7000 Ft-ot, akkor közölte, hogy 7-10 nap… Szerencsére kiért 3 nap alatt 🙂 Szóval a sok idegeskedés és rohangálás, valamint közel 40 rongy kifizetése után sikeresen megérkeztek a papírok Japánba és továbbították őket a Bevándorlásiba. Úgyhogy most várok, hogy egyszer csak megérkezzen a pakk, amivel majd útra kelek a Nagykövetségre.
A repjegyet is megvettem, azt magamnak kell állnom. Szerencsére nem kellett hozzá az útlevél, mert a jegyvásárláskor az még nem volt kész. A Lufthansa-nak volt a legkedvezőbb az ára a módosítható jegyre. Mert módosítható kell! Ugyanis még nem lehetett kapni a jövő augusztusra jegyet, amikor majd visszajövök. Erre nagyon figyeljen mindenki, aki magának veszi meg a repjegyet! 188 ezer volt a jegy :S Amire nem volt pénzem, de a családom segített. Ugyan egy része kölcsönből van és már a kiutazás előtt adósságba vertem magam, de kinn úgyis dolgozni is fogok, így egy hónap alatt jó esetben összespórolom a pénzt. A Lufthansa-nál nem volt a jegy árában az ülőhely, azt külön kellett kiválasztani és megvenni. Az is 8 rongy. Szóval egy hét alatt csak úgy repkedtek a több tízezrek ide meg oda. Inkább oda, mint ide 😦 És a repjegy módosítás további 41 ezer forint lesz. Viszont annak örülök, hogy két másik társammal megyek egy gépen, mivel baromi hosszú az út és unalmas. Így majd jól elszórakoztatjuk egymást 🙂 Sajnos csak Narita-ig megyünk együtt, onnan ők Togane-ba, én meg Tokióba indulunk tovább.
Egyelőre ennyi. Ha jön a Nagykövetséges része a dolognak, majd arról is beszámolok 😉

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s