Japán Szakos Tanulmányaim

ELTE Japán, Josai tanulmányok Japánban és KRE Japanológia mesterszak

MA felvételi

Leave a comment

Ezen is túl vagyok 😀 Nem apróztam el, mert rögtön a záróvizsga után két MA felvételire is mentem. Jó kis hét volt… Az eredményt még nem tudom, szerintem a hó végén kerül fel a felvi-re. Szóval ugyebár fordító/tolmács szeretnék lenni, mert imádok fordítani 🙂 De egyéb irányú érdeklődésem is van, arra az esetre, ha ez nem jönne össze, vagy lenne valami szupi állásajánlat. Turizmusban is gondolkodom, mivel elvégeztem egy 1 éves idegenvezetőit és esetleg letehetném japán nyelven is. Vagy mehetnék utazási irodához. Mindenesetre a BA alatt nem jutottunk el a felsőfokig, így tovább szeretnék tanulni, hogy tökéletesre csiszoljam a tudásomat. El is határoztam, hogy felvételizem a Japanológiára. Volt olyan is, aki a Pázmányon tervezi folytatni a tanulmányait, mert ott is van keleti MA-s képzés. Szóval aki esetleg nem kifejezetten a Japanológia mesterszakra szeretne menni a BA után, annak más lehetősége is van. Japanológiát az ELTE és a Károli is indít és a biztonság kedvéért mindkettőre jelentkeztem, mivel iszonyat túljelentkezés van. Az ELTE-re pl. asszem minimum 35 fő jelentkezett, ugyan nem mindenki ment el a felvételire, mert vagy meggondolta magát, vagy időközben nem sikerült szakdogát leadnia, záróvizsgáznia, vagy nem sikerült jól a záróvizsga. Úgy hallottam, 5-ös záróvizsgánál rosszabb eredménnyel esélytelen bejutni MA-ra. Szóval fel kellett kötni a gatyát.
MA-n már nem az érettségi jegyeket nézik értelemszerűen, hanem a diplomát és a felvételi elbeszélgetést. Csak szóbeli felvételi volt mindkét egyetemre. A Károlin 7 fős bizottság várta a feleleteket. Beszélni kellett magunkról, arról, hogy miből írtuk a szakdolgozatunkat, mit szeretnénk az MA-n kutatni, illetve aki N3 vagy az alatti nyelvvizsgával rendelkezik vagy nincs nyelvvizsgája, annak olvasnia és beszélnie is kellett japánul. Pl. japánul is el kellett mondani, hogy miből írtad a szakdolgozatodat. Szerintem nem volt vészes. Én alapvetően izgulós típus vagyok, de egészen megnyugodtam, amikor beszélni kezdtem.
Az ELTE-n már ismernek, így ott japánul nem kellett beszélnem, csak azt kellett elmondanom, hogy mit szeretnék kutatni és a kutatáson kívül mi az ami érdekel, mit várok a Japanológia képzéstől. Nagyon aranyosak voltak a bizottság tagjai (kb. uaz, mint a záróvizsgán, csak Birtalan tanárnő nélkül). Az ELTE-n a felvételi elbeszélgetés után kikerültek az eredmények a tanszéki folyosóra, így tudom, hogy max. pontot értem el. Lehet, hogy a Károlin is kinn van, csak ott nem néztem meg.
Az MA-ról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy itt már egy a BA-nál sokkal komolyabb kutatást kell végezni és egy adott, a BA-s szakdolgozatnál tágabb és mélyebben tanulmányozott témáról kell szakdolgozatot írni. Két félévben van szakdolgozati konzultáció, azaz már az első évben tutira el kell dönteni, mi az, amivel foglalkozni szeretnénk. Illetve a második év végén szakdolgozat védés is van japán! nyelven. Vagyis kb. N1 szinten kell tudni a végére japánul. Illetve a védés mellett záróvizsga is van, az adott egyetem honlapján utána lehet nézni. Ugyanígy a tantárgyak listája is fenn van mind a két egyetemnél. Van némi eltérés, így ki ki nézze meg maga, hogy mit vár a Japanológiától és melyik felel meg neki jobban.
Egy szó, mint száz, úgy jelentkezzen mindenki az MA-ra, hogy nem fog ölbe tett kézzel ülni a következő két év alatt. Véleményem szerint tényleg annak éri meg ilyen irányban folytatni, aki mélyen elkötelezett a japán nyelv és kultúra iránt.
A mesterszakon pedig az első évben lehetőség nyílik MEXT kutatói ösztöndíjra jelentkezni. (Az ösztöndíjakról egy későbbi bejegyzésben fogok írni.) Illetőleg már a BA utolsó félévében is le lehet rá adni a jelentkezést, ezt sokan nem tudják.
No, ennyit szerettem volna a felvételiről írni, innentől várok az eredményre 🙂

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s