Japán Szakos Tanulmányaim

ELTE Japán, Josai tanulmányok Japánban és KRE Japanológia mesterszak

Beiratkozás

Leave a comment

Ez a múlt hét kedden történt meg, szóval még ezzel a bejegyzéssel is el vagyok késve, de most mindent pótolok.
Szóval már a beiratkozás előtt tűkön ültem, hogy felvegyem a tárgyaimat, de kivártam a dolgot.
A neten olvastam, hogy ki kell nyomtatni a Neptunból a Beiratkozás 2013 dokumentumcsomagot és a Hallgatói Szerződést is a Neptunon találom majd meg. Alaposan átnéztem a Neptunt, kb. minden egyes funkcióját, de a Hallgatói Szerződést sehol sem találtam. Végül a beiratkozás előtti napon felhívtam a TO-t, hogy megkérdezzem, honnan nyomtathatom ki a doksit, amikor kiderült, hogy nem kell külön kinyomtatni a szerződést. A beiratkozási lapon ugyanis volt egy mondat, amiben hivatkoztak a Hallgatói Szerződésre és a beiratkozási lapot aláírva így azt is elfogadtam.
Gondolom ezzel akartak lapokat spórolni.
A beiratkozó napra egyébként már előre ki kellett nyomtatni a szükséges doksikat és magadnak kellett mindent lefénymásolni, így az egyetem megúszta a nyomtatgatást/fénymásolást, meg amúgy sem lett volna erre ott lehetőség, hiszen egy tanterembe ültünk be és ott néztük át a lapokat és raktuk bele a személyes aktánkba.
Az ELTE A épületében voltunk, az ablakok a Múzeum körútra nyíltak és ha nyitva volt az ablak, akkor nem hallottad az előadót, ha meg becsuktad az ablakot, akkor nem volt elég levegő.
Szóval örülök, hogy én nem az A épületben leszek a későbbiekben.
Volt pár kérdésem, amire szerettem volna választ kapni, de ott sajnos nem tudtak segíteni. Viszont az egy hétre rá megtartott szakos tájékoztatón megtudtam mindent, amire kíváncsi voltam.
Emellett szabadidőmben oda-vissza elolvastam az btk.elte.hu, a felvettek.elte.hu és az http://elte-japan.blogspot.hu oldalakat és elég sok információra szert tettem.
Az előbbi kettőn aktuális és eléggé hasznos információk vannak. Az utóbbit egy volt japán szakos lány írta és bár azóta történtek változások, sok kérdésemre ott is találtam választ. Én nem leszek annyira részletes, mint ő, mert kétlem, hogy ennyi szabadidőm lenne majd a jövőben. Szóval, akit érdekel a japán szak, a fenti 3 oldal áttanulmányozását tudom a figyelmetekbe ajánlani.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s